Bio tisztítószerek, környezetbarát tisztítás

TwitterPinterestTikTokorgalco.hu bio tisztítószerek, környezetbarát tisztítószerek magyar gyártója

A bio tisztítószerek világa

Gondolkoztál már valaha azon, hogy a háztartásodban használt tisztítószerek valójában mit tartalmaznak, hogyan pusztítják el az egészségünket veszélyeztető kórokozókat?

Sajnos a kérdésre nem túlságosan bíztató a válasz, amit alátámasztanak a termékeken fellelhető vég nélküli figyelmeztető piktogramok, melyek közül a legaggasztóbb a környezetre, vízi élővilágra gyakorolt káros hatást jelölő címke. Rengeteg tanulmány született már arról, hogy a különböző vegyi anyagok milyen negatív befolyással rendelkeznek, miután kikerülnek a természetbe, amit már csak azért sem hagyhatunk figyelmen kívül, hiszen ugyaninnen kerül vissza lakásunkba, házunkba az ivóvíz, melyet fogyasztunk, amivel főzünk és tisztálkodunk.

A gyakori felhasználású foszfát például amellett, hogy hatékonyabbá teszi a tisztítást, vizeinkbe jutva gátolja az élőlények oxigénhez való hozzájutását és elősegíti az algásodást. A fertőtlenítő képessége miatt használt formaldehid azon kívül, hogy nagy mennyiségben súlyos szem, bőr és nyálkahártya irritációt okoz, tartós használata pedig légúti megbetegedésekhez vezethet még rákkeltő hatásúnak is bizonyult.

Ilyen és ezekhez hasonló anyagok tömkelegével rendelkeznek egyes napi használatú tisztítószereink, amik befolyásolják környezetünk érzékeny körforgását, csökkentik a vízi élővilágot, ezzel veszélybe sodorva azt a mennyiségű ivóvízkészletet mely folyamatosan növekvő populációnk mértékéhez viszonyítva egyre nyugtalanítóan kevesebbnek bizonyul.

A jó hír azonban az, hogy mindezek ellen már van megoldás, te is tehetsz ellene, úgy hogy közben nem kell lemondanod a megszokott tisztaságról és kórokozó mentességről. Kutatók ezrei vizsgálják, hogyan lehetne csökkenteni az életvitelünkből adódó, környezetünkre gyakorolt károsító hatásokat, melyekre a most fellelhető legjobb módszer a bio tisztítószerek használata.

Az vitathatatlan tény, hogy a tisztaság nagyon fontos egészségünk megvédése érdekében, a kórokozóktól, baktériumoktól , vírusoktól való védelem még sosem volt olyan fontos, mint napjainkban, és éppen ezért fejlesztettek ki olyan bio tisztítószereket, melyek a középúton haladva mindkét kritériumnak megfelelnek.

Miért kellene lemondanunk a megszokott minőségről, ha az úgy is fenntartható, hogy közben hozzájárulunk természetünk értékeinek fenntartásához?

Erre kínál tökéletes megoldást az Orgalco bio tisztítószerek termékcsaládja, amely rendkívül széles skálán biztosít bármilyen takarítási feladathoz környezetbarát opciót. Képzeld el, hogy ugyanazt a hatást érheted el az otthonodban, a munkahelyeden ezzel biztonságos életteret kialakítva magadnak, családodnak és munkatársaidnak, úgy, hogy közben egy pillanatig sem kell aggódnod a környezet miatt.

Mivel ezek a bio tisztítószerek sem foszfátot, sem formaldehidet nem tartalmaznak jelentősen csökkentik a szennyezést, miközben különböző természetes hatóanyagaikkal, - mint például egyes bizonyítottan fertőtlenítő hatással rendelkező illóolajok – valóban olyan eredményt nyújtanak, mint eddig használatos társaik.

A klímaváltozás ellen, melynek hatásai már most érzékelhetőek, mi magunk is képesek vagyunk tenni, és különösen fontos a vizeink tisztaságának megőrzése, élővilágának, természetes bioszférájának fenntartása. Nem szabad elhanyagolnunk annak a tényét, hogy egyéni döntéseink milyen befolyásolóerővel rendelkeznek, sok kicsi sokra megy alapon hatalmas lépéseket tudunk megtenni jövőnk megóvása érdekében. Azzal, ha természetes úton lebomló bio tisztítószereket használunk, a csatornákba bekerülő szennyvíz megtisztításának hosszú és rengeteg energiát igénylő folyamatán is könnyíthetünk, ezzel csökkentve a károsanyag kibocsátást.

Az emberiség történetében az egyik legpozitívabb jelenség, a folyamatos fejlődésre való törekvés, a hibák javítása, tökéletesítés, a lehető legjobb eredmény létrehozása. Ehhez néha szükségünk van arra, hogy felülvizsgáljuk eddigi lépéseinket, és amennyiben a helyzet úgy kívánja: változtassunk. Ennek jött el most az ideje a környezetszennyezés terén, hiszen bebizonyosodott, a jelenlegi állapot semmiképpen sem fenntartható ebben a formában. A jövő kilátásai nem túlságosan derűsek, amely ellen csak most és csak mi vagyunk képesek tenni.

Miért ne kezdhetnénk először saját házunk tájékán sepregetni? Ha a természetesebb, tisztább út felé vesszük az irányt máris nagyot léptünk a fenntarthatóság felé, amivel saját, és gyermekeink jövőjét is megmenthetjük. Legyen szó akár ablakpucolásról, felmosásról, a felületek tisztán tartásáról, mosogatásról, wc takarításról, minden területen találunk alternatívát, egyszerűen csak annyit kell tennünk, hogy nyitottan állunk a pozitív változások felé, és elfogadjuk annak a tényét, hogy vásárlási döntéseinkkel, szokásaink apró változtatásaival mekkora hatást érhetünk el, és mennyire szükség is van most rájuk. Egy apró változtatás egy új irány, amely az eddigi kényelmünkből egy pillanatra sem mozdít ki, ugyanazt a tiszta eredményt nyújtva amihez hozzászokhattunk.

Az Orgalco termékcsalád ebben nyújt segítséget, a bio tisztítószer kínálat a takarítás minden szegmensében kínál környezetbarát megoldást, rengeteg illatvariációval, és a számunkra legmegfelelőbb kiszerelésben, akár otthonunk, akár az iroda tisztántartásáról van szó.

Légy nyitott, dönts felelősségteljesen, hiszen jövőnk a környezetünktől függ, és anélkül, hogy mi tennénk érte, mi sem támaszkodhatunk rá úgy ahogy eddig tehettük.

Szabadtéri program vagy utazás? Vidd magaddal kéz- és felületfertőtlenítőnket!

Szappanos kézmosás nélkül is tökéletes higiéniát biztosít, így nem kell aggódnod a baktériumok, vírusok vagy a gombák okozta fertőzések miatt, ha éppen nincs lehetőséged kezet mosni. Gyorsan szárad, nem hagy ragacsos nyomot a bőrön. Nem okoz bőrirritációt vagy kipirosodást.

Élő emberek tüdejében találtak mikroműanyagot!

Igen, jól olvasod!

Egy nemrégiben végzett tanulmányban a tudósok először fedeztek fel olyan mikroműanyagokat, amelyek mélyen megtapadtak élő emberek tüdejében. Valójában, szinte az összes elemzett mintában találtak részecskéket.

13 esetből 11-ben igazolták a mikroműanyag részecskék jelenlétét.

Mi itt a Bio-Cleaner Kft.-nél a kezdetek óta küzdünk a műanyagszennyezés ellen is, ezért az Orgalco termékek kizárólag újrahasznosított csomagolásban kerülnek forgalomba!

Méregmentes takarítás Orgalcoval!

Régi minőség megújult külsővel! 

Mert mi vagyunk a bizonyíték arra, hogy a hatékony, természetes, környezetbarát takarítás már kedvező áron is elérhető! 

Nálatok ki mosogat? Próbáljátok ki az mosogatószerünket!

Az Orgalco Mosogatószer és Pohármosó:

Tudtad? Toalett olajban úttörők vagyunk!

A 1990-es évek végén kerültek forgalomba először toalett olajaink, mely akkoriban teljesen egyedülálló volt a magyar piacon! Mind a termék a környezetbarát összetétele, mind hatása forradalmi újításnak számított! Akkora sikere lett a terméknek, hogy bevételünk 90%-át ez a termék tette ki. A mai napig az egyik legtöbbet eladott termékek! Neked melyik a kedvenced?

Megtalálható többféle illatban és kiszerelésben! 

TeraszON!

A jó idő beálltával ideje rendbe tenni a teraszokat, erkélyeket is.

Ehhez a legjobb választás a Citrex-Max univerzális bio tisztítószer.Használhatod mindennemű padló felmosására, ajtók, ablakok tisztítására. Korlátok, bútorok takarítására, legyen akár fa, rattan, fém vagy műanyag.Kaspók, cserepek elmosására, vagy a napvitorlák, ponyvák megtisztítására.???? Használd nyugodtan a kertben is, hisz környezetbarát, nem tartalmaz savakat, foszfátokat, formaldehideket, biológiailag lebomlik. Vigyázunk a családodra is, hisz egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, még nagy hígításban is gomba illetve baktériumölő hatású. Figyelem! Koncentrátum formájában érkezik hozzád, hisz vized neked is van otthon! A csomagoláson megtalálod a megfelelő hígítási arányokat!

Alpoki szellő

Fertőtlenítő és légfrissítő hatású!

Többféle gazdaságos kiszerelésben és illatban is!

Tudtad?

Citrex Max Univerzális Bio Tisztítószerünk már 20 nap alatt 96%-ban lebomlik. Megtalálod kétféle méretben, igényeid szerint!

A Citrex Max univerzális tisztítószer koncentrátumot

Hiszen olyan egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, mint a savakat, foszfátokat, formaldehideket, mégis nagy hígításban is kiváló gomba illetve baktériumölő hatású! A veszélyes fertőtlenítők helyett pedig jó választás, az Aseptika kéz- és felület fertőtlenítőnk, ami aldehid- és színezékmentes. Használhatod minden kül-és beltéri felületen, felmosáshoz vagy út közben kéztisztításra is, hiszen nem okoz bőrirritációt!

Fertőtlenítő és légfrissítő termékcsaládunk kiváló cipők szagtalanítására, fertőtlenítésére is! 

Vásárlóink, katonák, rendőrök, tűzoltók és sportolók is használják, akik szakmájukból adódóan keresték a tökéletes megoldást erre a problémára!Termékünk biológiai úton szabadít meg a kellemetlen lábszagtól! Két fújás a cipőbe és a lábszag a múlté!

Keresd 3 féle illatban!

Környezetbarát autótisztítót keresel, ami a pénztárcádat is kíméli?

Válaszd Autó tisztítónkat...

Környezetbarát autótisztítót keresel, ami a pénztárcádat is kíméli?

Válaszd Autó tisztítónkat, amit autód külső és belső tisztítására is használhatsz! Kíméletes a lakkréteghez, kíméletlen a szennyeződésekhez! 3 különböző méretben kapható, lakossági és professzionális felhasználásra is!

Legyen tiszta és higiénikus a fürdőszoba

Legyen tiszta és higiénikus a fürdőszoba, mérgező vegyszerek nélkül!

Toalett olajunk természetes összetételének köszönhetően nem károsítja a környezetet, biológiailag lebomlik! Használj környezetbarát, bio tisztítószert fürdőszobádban is!

Biológiailag lebomló, természetes összetevőkből készült...

Biológiailag lebomló, természetes összetevőkből készült kéz és felületfertőtlenítő, hosszantartó, természetes hibiszkusz illattal.

- Tiszta, higiénikus felületek

- Foltmentes csillogás

- Hatékony és környezetkímélő felhasználás

- Nem marja meg a legkényesebb felületeket sem

- Nem okoz bőrirritációt

- Gyorsan és foltmentesen szárad.

- Nem hagy nyomot még a sötét színű felületeken sem.

Tökéletesen alkalmas padló, parketta felmosására, konyhai munkafelületek, mellékhelyiségek, bútorok, számítógép klaviatúra, illetve használati- és dísztárgyak fertőtlenítésére.Lényegében bármilyen felület fertőtlenítésére alkalmas, amely ellenáll a nedvességnek és nem lép kölcsönhatásba az alkohollal. Kül- és beltéren egyaránt alkalmazható.

Keresd számodra ideális méretű kiszerelésben!

Orgalco Grill tisztító és Zsíroldó

Grill tisztítónkat fritőzök, sütők, kemencék, füstölő kamrák tisztítására, míg zsírtalanítónkat előszeretettel használják erősen szennyezett sütők, padlók, egyéb zsíros, olajos felületek tisztítására céges és lakossági vásárlóink is egyaránt! Utálod sikálni a zsíros sütőt, tepsiket? Próbáld ki! Mert:

- Környezetkímélő

- Kíméletlen a zsírhoz és az olajhoz

- Kíméletes a környezethez, biológiailag lebomlik

- Hatékony és pénztárcabarát

- 3 különböző méretben lakossági és ipari méretben is

Univerzális bio tisztítószerünk, a Citrex Max

Univerzális bio tisztítószerünk, a Citrex Max, nemcsak környezetbarát és egészségkímélő, de költségkímélő és felhasználóbarát is! 

Hiszen elég ezt használni a különböző tisztítási felületekhez! 

Varázsold otthonodba a tavaszt, keleti virágoskert olajunkkal!

- Fertőtlenítő és légfrissítő hatású

- Használhatod wc csészék, kádak, zuhanytálcák és a mosdókagyló tisztítására, krómozott felületekre is

- Vízlepergető hatású, megakadályozza a baktériumok megtelepedését és a szennyeződések lerakódását a kezelt felületeken

- Nem maró hatású! Nem irritál, így a bőrön nem okoz bőrpírt vagy sérülést

- Kellemes és hosszan tartó illatot biztosít a helyiségekben, akár 48 órán keresztül

- Környezetbarát bio tisztítószer, biológiailag lebomlik

- Élő vízbe kerülve nem jelent veszélyt a növény- és állatvilágra

- HACCP rendszerbe is beilleszthető


Többféle gazdaságos kiszerelésben és illatban is megvásárolható!

Aseptica kéz- és felületfertőtlenítő folyadék Orgalco

Egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást biztosít a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, az irodádban vagy a gyártóüzemedben a WHO ajánlásával!

Egyszerű lépések egy zöldebb világért!

Ahhoz, hogy a világ zöldebb, a levegő, az élővizek tisztábbak legyenek, nem hatalmas hőstettekre és nagyszabású, földrészeket átívelő projektekre van szükség.

Mindennapi életünk apróságaira kell csupán odafigyelnünk egy kicsit. Ha a Földön élő sok milliárd ember mindegyike csak egy keveset tesz azzal, hogy néhány, szinte lényegtelennek tűnő dolgot tudatosan másképp csinál, ezzel képesek vagyunk megváltoztatni és szebbé, élhetőbbé, zöldebbé varázsolni bolygónkat.

Ne feledd! Az óceánok vize is apró cseppekből áll.

Válts a mindennapokban Orgalco termékekre, legyen szó az otthonodról vagy a vállalkozásodról!

Mit tud a Japán lilaakác illatú toalett olajunk?

Környezetbarát megoldást biztosít WC-k, pissoire-ok és mosdók tisztán tartására és légfrissítésre.

Ez a termékünk NEM fertőtlenít! Ha fertőtlenítő hatást is szeretnél válaszd az Orgalco toalett olajunkat, fertőtlenítő és légfrissítő hatással, mely 3 féle illatban kapható.

Citrex Max univerzális tisztítószerünk!

A Citrex Max univerzális tisztítószerünket használhatod:

Mindez:

- Környezetbarát, hisz termékünk nem tartalmaz savakat, foszfátokat, formaldehideket, biológiailag lebomlik.

- Egészségkímélő: a termék az egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, még nagy hígításban is gomba illetve baktériumölő hatású.

- Pénztárca és felhasználóbarát: Hisz koncentrátum, amelyet vízzel hígíthatsz, így a hígítás arányában csökkennek a tényleges költségei. Ehhez a csomagolás hátoldalán találsz segítséget. Továbbá a különböző tisztítási feladatokhoz elengedő ezt az egy terméket megvenni! 

Két féle gazdaságos kiszerelésben kapható!

Naponta használt eszközeink környezetbarát fertőtlenítése...

Aseptica kéz- és felületfertőtlenítővel!

Egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást biztosít a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, a munkahelyeden, az irodádban a WHO ajánlásával!

- Lakossági és ipari felhasználásra

- Biológiailag könnyen lebomló folyadék

- Használatra kész, azonnal alkalmazható

- Nem szükséges hígítani

- Széles hatásspektrumú

- 75% alkoholtartalommal

- Rövid behatási idő

- Gyors, maradványmentes száradás

- Aldehidmentes

- Színezékmentes

- Nem okoz bőrirritációt

- 3 különböző gazdaságos kiszerelésben igényeidre szabva

Takaríts bababarát módon!

Használj Orgalcot!

Például, a Citrex max tisztítószer koncentrátumot nyugodtan használhatod kisbabád mellett is, akár a felületek, akár a padló tisztítására, lemosásra. Hiszen olyan egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, mint a savakat, foszfátokat, formaldehideket, mégis nagy hígításban is kiváló gomba illetve baktériumölő hatású!

Elérhető 2 féle gazdaságos kiszerelésben!

Kézfertőtlenítés bőrirritáció nélkül!

Kéz és felületfertőtlenítőnk használható:

- Kéz- és láb fertőtlenítésére 

- Cipők fertőtlenítésére és szagtalanítására 

- Fa, műanyag, fém, kerámia, márvány, bőr, műbőr, üveg és rozsdamentes felületeken, kül- és beltéri használati tárgyakon, bútorokon

- Lakossági, céges, intézményi és ipari felhasználásra 

- Biológiailag könnyen lebomló folyadék

- Használatra kész, azonnal alkalmazható

- Nem szükséges hígítani

- Széles hatásspektrumú

- 75% alkoholtartalommal

- Rövid behatási idő

- Gyors, maradványmentes száradás

- Aldehidmentes

- Színezékmentes

- Nem okoz bőrirritációt

Három különböző kiszerelésben, érhető el!

Az Orgalco Citrex Max tisztítószer a kiváló minőségű öko-tisztítószerek egyik csúcskategóriás tagja.

Az Orgalco Citrex Max tisztítószer a kiváló minőségű öko-tisztítószerek egyik csúcskategóriás tagja. Ez a termék 100% -ban biológiailag lebomló és természetes alapanyagokat tartalmaz, így kíméletes, ugyanakkor hatékony megoldást kínál az otthoni tisztításra. A Citrex Max egy univerzális tisztítószer, amely hatékonyan eltávolítja a szennyeződéseket a padlóról, a csempéről, a konyhapultról és még sok más felületről. Az Orgalco Citrex Max tisztítószer nemcsak hatékony, de környezetbarát is, így bátran használható minden otthonban, amelynek fontos a fenntarthatóság és az egészség.

Használj Orgalco fertőtlenítőt a WHO ajánlásával!

Egy egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást kínálunk számodra a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, a munkahelyeden, az irodában, iskolában, óvodában vagy akár üzemben, vállalkozásodban! Mindamellett, hogy bármilyen felületre használhatod, kiváló kézfertőtlenítő is! Hisz nem okoz bőrirritációt vagy kipirosodást, gyorsan szárad és nem hagy ragacsos nyomot a bőrödön! Az Orgalco Aseptica kéz- és felületfertőtlenítő folyadék 3 féle gazdaságos kiszerelésben, ipari és lakossági felhasználásra is kapható!

Állatkísérlet mentesek a tisztítószereink!

Sajnos a mai napig állatok milliói szenvednek laboratóriumokban, csak azért, hogy termékeket teszteljenek rajtuk. Mindannyian segíthetünk azzal, hogy nem támogatunk olyan cégeket és nem vásárolunk olyan termékeket, amik még mindig ezt a módszert alkalmazzák! Termékeink állatkísérlettől mentesek és gyermekeid számára is biztonságosak! 

Kéz és felületfertőtlenítőnk használható: 

- Kéz- és láb fertőtlenítésére 

- Cipők fertőtlenítésére és szagtalanítására 

- Fa, műanyag, fém, kerámia, márvány, bőr, műbőr, üveg és rozsdamentes felületeken, kül- és beltéri használati tárgyakon, bútorokon

- Lakossági, céges, intézményi és ipari felhasználásra 

- Biológiailag könnyen lebomló folyadék

- Használatra kész, azonnal alkalmazható

- Nem szükséges hígítani

- Széles hatásspektrumú

- 75% alkoholtartalommal

- Rövid behatási idő

- Gyors, maradványmentes száradás

- Aldehidmentes

- Színezékmentes

- Nem okoz bőrirritációt

Három különböző kiszerelésben, elérhető a webshopban!

A toalett olajok a  legnépszerűbb termékeink között vannak!

Nem csak tisztít és fertőtlenít, de 48 órás védelmet nyújt a baktériumok, a vízkő és egyéb szennyeződések ellen, hosszan tartó, friss illattal. Használhatod mosdók, kádak, csempék, zuhanytálcák takarításához is! Hiszen különleges összetételének és vízlepergető hatásának köszönhetően megakadályozza a baktériumok megtelepedését és a szennyeződések lerakódását a kezelt felületeken. 3 féle illatban és kiszerelésben kapható!

Miért a Citrex Max?

Környezetbarát: nem tartalmaz savakat, foszfátokat, formaldehideket, biológiailag lebomlik. Költségkímélő: a koncentrátumot vízzel hígítva a hígítás arányában csökkennek a tényleges költségei. Felhasználóbarát: különböző tisztítási feladatokhoz is elengedő ez az egy termék.  Egészségkímélő: a termék az egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, még nagy hígításban is gomba illetve baktériumölő hatású.

Univerzális bio háztartási tisztítószerünket használhatod:

Univerzális bio háztartási tisztítószerünket használhatod töményen tűzhelyek, fritőzök, zsíros, rozsdás felületek, vízzel hígítva hűtők,padlók, krómozott eloxált felületek, mosdók, mosogatók tisztítására. Bútorok tisztítására, legyen lakkozott vagy műanyag felület. Csempével, illetve járólappal burkolt helyiségek tisztítására, ablaktisztításra.

Ha fontos a tisztaság, a termékkel szinte bármit áttörölgethetsz ami tisztán jobban mutat A szer csatornába, élővízbe kerülhet! 3 különböző kiszerelés, kedvező áron! Keresd a shopban!

A nagytakarítás nálunk az ablakok és ajtók lemosásával kezdődik! 

Ehhez nagyszerű segítség a Citrex Max tisztítószer koncentrátum, amit sok más felület mellett keretek, párkányok lemosására is használhatsz.

Utána vesd be az Orgalco Üvegtisztítót, ami kiváló tisztító hatású, cseppmentesen szárad, környezet és bőrbarát! De használhatod tükrök és csempék takarítására is! 3 különböző kiszerelésben.

A gyerekek és a háztartásban fellelhető vegyszerek veszélyes kombináció

Hisz a mérgező anyagok nem azonnal hatnak ránk, hanem lassan halmozódnak fel és akár súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. A jó hír, hogy az Orgalco termékekkel nem kell aggódnod emiatt. Termékeink teljesen biztonságosak, természetes alapanyagokat tartalmazó, mégis hatékony, környezetbarát termékek, amelyek 20 nap alatt közel 100%-ban, vízre és szén-dioxidra bomlanak! Ha a tökéletes tisztítószert keresed az egész család számára, van számodra megoldásunk!

Ha megnézed a hagyományos tisztítószerek összetevőit

Ha megnézed a hagyományos tisztítószerek összetevőit, azon ftalátokon, formaldehiden, parabéneken és klóron kívül még sok-sok más vegyi anyagot találhatsz.  Ezért alkottuk meg az Orgalco Tisztítószereket, ami biztonságos, környezetbarát és hatékony! Így nyugodtan használhatod őket! Webshopunkban minden felületre találsz pénztárcabarát megoldást!

Használj Orgalco fertőtlenítőt a WHO ajánlásával!

Egy egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást kínálunk számodra a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, a munkahelyeden, az irodában, iskolában, óvodában vagy akár üzemben, vállalkozásodban! Mindamellett, hogy bármilyen felületre használhatod, kiváló kézfertőtlenítő is! Hisz nem okoz bőrirritációt vagy kipirosodást, gyorsan szárad és nem hagy ragacsos nyomot a bőrödön! Az Orgalco Aseptica kéz- és felületfertőtlenítő folyadék 3 féle gazdaságos kiszerelésben, ipari és lakossági felhasználásra is kapható!

Univerzális tisztítószerünkkel akár az egész lakást tisztán tarthatod!

Használd töményen tűzhelyek, fritőzök, zsíros, rozsdás felületek, vízzel higítva hűtők, bútorok, padlók, krómozott eloxált felületek, mosdók, mosogatók tisztítására. Lakkozott vagy műanyag bútorokra, csempére, járólapra, ablakok tisztítására!

Hatékony, pénztárcabarát és a környezetkímélő megoldás

A hagyományos tisztítószerek hatékonyak , de káros anyagokat tartalmaznak és rengeteg műanyag hulladékot termelnek! Az ORGALCO termékekkel nem kell aggódnod emiatt! 

Hatékony, pénztárcabarát és a környezetkímélő megoldások, 100%-ban újrahasznosítható csomagolásban, igényeidre szabva!

A csínytevés bajnokai!

Az ORGALCO termékekkel nem kell aggódnod emiatt!

Garantált tisztaság, természetes összetevők, irritáció és maró hatás nélkül! Így az egész család biztonságban lehet!

Azt nem ígérjük, hogy megszereted a mosogatást, de hogy könnyebb dolgod lesz az biztos! Biológiailag lebomló Mosogatószer és Pohármosó koncentrát az Orgalcotól!


-Környezetkímélő

-Felhasználóbarát: nagy hatású általános mosogatószer, háztartásokban, illetve nagy forgalmú vendéglátóhelyeken (poharak, üvegtárgyak, edények gyors tisztításához)

-Egészséget és környezetet nem károsítja

-Költségkímélő, 3 féle kiszerelésben, már 590.-Ft.-

-Kézkímélő koncentrátum, használhatod kézmosásra is

-Cseppmentesen száradó

-Jó zsíroldó hatású

Környezetbarát autótisztítót keresel, ami a pénztárcádat is kíméli?

Válaszd autó tisztítónkat amit autód külső és belső tisztítására is használhatsz! Kíméletes a lakkréteghez, kíméletlen a szennyeződésekhez!

A környezetbe kikerülve biológiailag lebomlik és gazdaságos! Rendeld meg az igényei megfelelő kiszerelést! Elérhető 3 különböző méretben!

#CitrexMax

Bevallom, sokáig csak a porszívózás funkciót használtam a robot-porszívónak, mert túl kicsinek tartottam a tartályt, ezáltal nem tartottam hatékonynak a 65 m2-en, pláne az alsó szinten, ahol mindig nagyobb a kosz, hisz ott a konyha, az étkező és a nappali is, ott zajlik az élet nálunk. Aztán gondoltam kipróbálom Citrex Max-ot erre is. Egy egészen picit tettem a tartályba, kb. fél kupakkal. Tökéletesen felmosott, eltűnt minden folt, lecsöppent paca, gyönyörű tiszta lett a padló, pont úgy mintha én magam mostam volna fel és addig legalább elintéztem a bevásárlást!

Egy gonddal kevesebb! 

Nektek mire vált még be a Citrex Max?

Még nem próbáltad? 

Környezetbarát megoldást biztosít a WC-k, pissoire-ok és mosdók fertőtlenítésére, tisztán tartására és légfrissítésre 3 féle illatban és kiszerelésben!


- 48 órás védelem a baktériumok, a vízkő és egyéb szennyeződések ellen

- hosszan tartó, kellemes illat

- tartós csillogás, maximális higiénia

- biológiailag lebomló, környezetbarát termék

- krómozott felületeken is alkalmazható

- egyszerű, higiénikus használat

- gazdaságos, gyors és hatékony

- minőségét korlátlan ideig megőrzi

- magyar termék

Gyermeked állandóan csúszik-mászik?

Ne aggódj! A Citrex max tisztítószer koncentrátumot nyugodtan használhatod kisbabád mellett is, akár a felületek, akár a padló tisztítására. Hiszen olyan egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, mint a savakat, foszfátokat, formaldehideket, mégis nagy hígításban is kiváló gomba illetve baktériumölő hatású!

Próbáld ki és hagyd kibontakozni a kis felfedeződet!

Most különösen fontos, de mindig aktuális téma, a fertőtlenítés!

Az Orgalco, egy egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást biztosít számodra a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, a munkahelyeden, az irodádban vagy akár üzemben, vállalkozásodban a WHO ajánlásával! Mindamellett, hogy használhatod fa, műanyag, fém, kerámia, márvány, bőr, műbőr, üveg és rozsdamentes felületeken, tárgyakon, kiváló kézfertőtlenítő is! Hisz nem okoz bőrirritációt vagy kipirosodást, gyorsan szárad és nem hagy ragacsos nyomot a bőrödön! Ezért ha nincs lehetőséged szappanos kézmosásra, kiváló megoldás erre is! Az Orgalco Aseptica kéz- és felületfertőtlenítő folyadék 3 féle gazdaságos kiszerelésben, ipari és lakossági felhasználásra is kapható!

Használtad már az egyik kedvencünket, a Citrex Maxot?

Citrex Max egy univerzális, bio tisztítószer koncentrátum, melyet otthon, de vállalkozásodban is széles körűen használhatsz! Hiszen az erősen szennyezett gépek, ipari csarnokok vagy akár iroda épületek és padlózatuk tisztántartásában is bizonyított! Mindezt úgy, hogy egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, de még nagy hígításban is gomba illetve baktériumölő hatású! Költségkímélő megoldás, mert különböző tisztítási feladatokhoz elengedő ezt az egy terméket használni! Kapható 1 és 5 literes kiszerelésben, igényed szerint.

Univerzális, bio háztartási tisztítószerünk igazi jolly joker!

Használhatod töményen tűzhelyek, zsíros, rozsdás felületek tisztítására, vízzel higítva pedig bármilyen mosható felület takarítására, legyen szó hűtők, bútorok, padlók, krómozott eloxált felületek,csempék, mosdók, mosogatók vagy a padló takarításárólVálaszt az igényeidnek megfelelő kiszerelést!

Miért válassz Orgalco tisztítószereket?

Nálunk természetes, hatékony és pénztárcabarát tisztítószereket találsz akár otthonra vagy vállalkozásod számára! Termékeink természetes alapanyagokból készültek, újrahasznosítható csomagolásban, többféle kiszerelésben, így igényeidnek megfelelően választhatsz! Állatkísérlet mentes, bőrbarát, dermatológiailag tesztelt, vegán, magyar termékek! Próbáld ki!

Üvegtisztítónkat a gyerekek is használhatják!

Hisz nemcsak költséghatékony, hanem kézkímélő, az egészséget és a környezetet sem károsítja! Használd bármilyen üvegfelületen, háztartásokban, illetve nagy forgalmú vendéglátóhelyeken, de csempék tisztítására is kiváló, vagy autómosókban autókarosszéria gyors tisztításához is ajánljuk, mert cseppmentesen szárad!

Grilltisztítás 

Most, hogy lehűlt az idő, ideje gondoskodnunk kedvenc grillsütőnk téli felkészítésére, elrakására! Nemcsak akkor érdemes ilyenkor átvizsgálni és alaposan tisztítani a grillsütőnket, ha el akarjuk rakni jövő tavaszig, hanem akkor is szánjunk energiát erre a műveletre, ha egész évben grillezünk. Ez a legjobb módszer arra, hogy grillsütőnket sokáig jó állapotban tartsuk!

Ehhez használjátok grilltisztító termékünket, ami nem csak erősen szennyezett grill készülékekhez, hanem fritőzök, sütők, kemencék, füstölő kamrák tisztítására is használhatsz!

Tekintsünk tisztán, környezetbarát módon a világra az Orgalco Üvegtisztítóval!

Környezetkímélő: a termék biológiailag lebomlik.


Általában évente kétszer szoktuk megpucolni, de van aki többször is.


Előkészíthetjük a szükséges eszközöket: szivacsot, jó nedvszívó rongyot, mikrószálas törlőkendőt, gumilehúzót, stabil és biztonságos létrát (fellépőt) és ablaktisztítószert. Miután akadálymentesítettük a területet, neki láthatunk a munkának.


Érdemes fentről lefele, kívülről befele haladnunk. A párkányt, a keretet, majd az ablaküveget. Meleg vizel és a szivaccsal (vagy ronggyal) távolítsuk el a durvább szennyeződéseket, majd fogjuk meg az Orgalco Üvegtisztítót és a szórófej segítségével könnyed gyorsasággal fújjuk be a tisztítandó területet. Egyenletes mozdulatokkal, takarítsuk meg.


Mikor az üveghez érünk, a gumilehúzó segítségével élősszőr függőleges, majd vízszintes mozdulatokkal távolítsuk el a felesleges vizet. Végül a mikrószálas törlőkendővel törüljük át, hogy csíkmentesen száradjon és csillogó legyen.

Lakkozott-, fa- és műanyag bútorok hatékony tisztítása - az Orgalco Univerzális tisztítószerrel

Biológiailag lebomló Mosogatószer és Pohármosó koncentrátum


Használható a koncentrátum vízzel hígítva üveg-, porcelán-, műanyag edények, poharak, tányérok, lábasok, fazekak, evőeszközök tisztítására. Felmosáshoz is használható.

Égett, zsíros, kormos?


Az Orgalco Grill tisztító segíthet, hatékony, környezetbarát módon!

Ajánlott erősen szennyezett grill készülékek, fritőzök, sütők, kemencék, füstölő kamrák tisztítására. Makacs szennyeződés esetén a tisztítás többször megismételhető

Ponyvák, térkövek, műkövek, kerti szobrok környezetbarát tisztítására


Az Orgalco Citrex Max koncentrátum  egy  olyan univerzális bio tisztítószer,  amely használható erősen szennyezett gépek, ipari berendezések, ipari csarnokok és padlózatuk, iroda épületek, műkövek, ponyvák, mindennemű padlózat tisztítására.

Egészségkímélő: a termék az egészséget veszélyeztető komponenseket nem tartalmaz, még nagy hígításban is gomba illetve baktériumölő hatású.

Hatékony, természetes, környezetbarát takarítás már kedvező áron is elérhető


A régi minőség megújult külsőben!

Utántöltő literes kiszerelések újrahasznosítható palackban.

Számos mindennapi betegség megelőzhető a használatukkal.

Termékeink 20 nap alatt közel 100%-ban, vízre és széndioxidra bomlanak, ezáltal a környezetet nem terhelik.

Tisztító hatásuk tökéletes, ezzel a mikrobális szennyeződések is jól elkerülhetők, a felületről teljesen eltávolíthatók.

Egy hiteles,  vírus-, baktérium és gombaölő fertőtlenítőt keresel?


Akkor megtaláltad! Aseptica kéz- és felületfertőtlenítő 

Egyszerű, hatékony, öko-barát megoldást biztosít a vírusok, baktériumok és a gombák elpusztítására, az otthonodban, a munkahelyeden, az irodádban vagy a gyártóüzemedben. A WHO ajánlásával! 

Egy környezetbarát autótisztítót keresel?

Orgalco Autó tisztítószer

Tiszta környezet, boldog kiskedvenc! 

Teljesen környezetbarát bio tisztítószer, tisztán tarthatjuk vele kedvencünk környezetét, a textíliákat nem roncsolja. Így használható szőnyegtisztításra, folt tisztításra ruhán, vagy mosószerhez adagolva erősen szennyezett textíliákhoz, ruhákhoz.

Citrex bio tisztítószer

Egy jól sikerült grillparti után, ajánlom neked ennek a környezetbarát grilltisztítónak a használatát!

Ez a termék egy nagy hatásfokú, ugyan akkor árban hozzáférhető, biológiailag a mai kor követelményeinek megfelelő környezetbarát grilltisztító. Ajánlott erősen szennyezett grill készülékek, fritőzök, sütők, kemencék, füstölő kamrák tisztítására.

Orgalco Grill tisztító

Egy nélkülözhetetlen Univerzális bio háztartási tisztítószer 

Szinte bármi tisztává tehető ezzel a sokoldalú termékkel, mindent lemoshat, áttörölhet vagy beáztathat ami egyébként nem károsodik nedvesség hatására. 


Használható töményen tűzhelyek, fritőzök, zsíros, rozsdás felületek, vízzel higítva hűtők, bútorok, padlók, krómozott eloxált felületek, mosdók, mosogatók tisztítására.


Lakkozott, műanyag felületek tisztítása: lakozott vagy műanyag bútorok illetve vízhatlan festékkel mázolt felületek egyszerű áttörléssel tisztíthatók a termékkel.


Csempék, járólapok lemosása: a termékkel időnként áttörölgetett csempézett illetve járólappal burkolt felületek mindig újnak fognak hatni.

Ablakok és tükrök tisztítása: az üvegfelületeken látszó ujj és kéznyomok, illetve az ablakokon látszó esőcsepp nyomok kevés fáradsággal eltüntethetők.

Orgalco Univerzális bio tisztítószer

Környezetbarát tisztítószereket keresel? Ismerd meg az ORGALCO-t!

Az Orgalco termékei magyar manufaktúra által gyártott környezetbarát takarítószerek, megfizethető áron. 

Csíkós Tündével,  a Bio-Cleaner Kft. ügyvezetőjével, az Orgalco márka tulajdonosával beszélgetünk.

Mikor indult a vállalkozás?

Cégünket 1995.-ben alapítottuk, kezdetben egy termékkel indultunk. A mai napig kapható, Citrex Max univerzális bio tisztítószer koncentrátummal. A termék egy német receptúra alapján készített takarítószer, amely nem tartalmaz savakat, foszfátokat, formaldehideket és biológiailag lebomlik. Ez a környezetbarát termék abban az időben, abszolút egyedülállónak és úttörőnek számított.

Azóta bővült a termékpaletta,  miért volt ez fontos számodra? 

1997.-ben, lányom születése után, még fontosabbá vált számomra a környezettudatos szemlélet, továbbá, hogy káros vegyszerektől mentes, tiszta és biztonságos otthonban nőhessen fel. Így születtek meg sorban további termékeink is. Pl. toalett olajunk, mely első és teljesen egyedi volt akkor a magyar piacon és hatalmas sikere van a mai napig. 

Mit kell tudni erről a termékről?

Fertőtlenítő és légfrissítő hatása akár 48 órás tisztaságot és friss illatot biztosít még a nagy forgalmú helyiségekben is! Három féle illatban és többféle kiszerelésben kapható, legyen szó lakossági, céges vagy intézményi felhasználásról. 

Termékeink 20 nap alatt közel 100%-ban lebomlanak, tisztító hatásuk így is tökéletes! Termékeink vegán, természetes alapanyagokat tartalmazó, dermatológiailag tesztelt, állatkísérlet mentes termékek, amelyek újrahasznosítható csomagolásban kerülnek a  vásárlókhoz.